ÚJKOR
max
kibasztam tizenhárom versem
s vagy kétannyi elhagyott
eltűntek a forró semmiben
viharos éjszaka volt.
mint hattyú olvad a tóba
e_z_max
kései dózis ébred józan borra...
tó simul egy hattyúra.
e_z_max
ne harcolj, tépj be!
én vagyok a drog
az 1sejtű az ereidben
mint kés a vízben
az utolsó szikra a pipádban
tépj egy lazát!
álmod az enyém
én vagyok akit szeret(het)nél
a beszálló aki elmegy
mielőtt felébrednél
én vagyok a drog
aki kulcsra zárja az ajtód
ágyadszéli' morfeusz...
csak betakarlak ne fázz
és nem iszom meg reggelre a kávéd.
e_z_max
kezem a potméteren
beth kicsit közelebb lép
belerúg a mikrofon állványba
és hangja a vállamhoz ér
végigsóhajt a hátamon.
a plafonon a rés továbbreped...
egy kanapéra dőlve ébredek.
beth haja a szemembe lóg
mondd, miért is szeretnél?
reggelre kész lesz
e_z_max
talán a következő percben szertefoszlik
egy felhő
plafonon végigfutó repedés
még sose láttalam ilyennek
feszesebb fölöttem
vagy a lábam előtt tükröződő
izzó semmiben
nem tudom
de mozdulatlan mint egy fénykép
kétéltű ragadozó ugrásra kész
aludnom kellene...
vagy legalább a függönyt...
a végtelen felém forduló egyenest...
(behúzni-törölni)
de jössz és hagyom a picsába
aztán mintha mégis
gyomron rúgna vagy legalábbis fejbe és
rámszakadna egy méretes ébredés
szar dolog ami előtte-közte volt
már ha volt
úgy értem kár érte
reggelre úgyis kész
na?
játszunk még!?