RÖVIDRE VÁGVA
max
a föld mozdulatlan
egy kézmeleg pisztoly
a koponyámhoz láncol
belső filmünk csak forog és
heroin-szőke ecsetvonásod
(ékszer)
még tart
magamra húzom
holott nem vagyok.
max
felhívnálak de nem vagyunk sehol
a tüzijáték megérne ennyit
hideg van és a mosoly a kijelzőn
tegnapi fagyott rúzsfolt
legalább el kellene hinnünk az ajtót
a nyitott ablakot és hogy huzat van
a függöny mozdulatát a tarkónkon
meg a hajnali trip utolsó cseppjét
hogy szemben a tenger
és nem vagyunk legalább mégse
sehol.
max
áthallani a kottákon a dallamot
mintha disznóbőrt húznának mert nincs hús
az óra beakad és a szobából
csak a vihar kegyetlenebb részét látni
a másik felét máshonnan
aztán mind ott tolonganak az ablak előtt
néhányan máshol
a vihar meg fentről - nézi őket.
ismerek egy helyet
max
ahol a fény a sikátorra mered
ahol minden olyan szűk és nyers
mint egy kisvárosban
mint egy palackban aminek
elfelejtettem visszatekerni a kupakját
eltűnik belőle minden
a pia a pohárból
a pénz a pultról
a kurvák az utcáról
mocskos kis zongorafutam
hamis hangok áriája
a ház összeomlik
az üveg szilánkokra
de van egy hely
ahol fény a sikárorba reked
lassan kifelé hátrálunk.
elköltözött...vagymi?!
max
zsebre rakta egy köteg versem
és bevágta magamögött az ajtót
éreztem ahogy megtorpant a lépcsőnél
és a korlátba markolt
mintha a gyomromat szorította volna
talán habozott.
hátradőltem mint egy sikeres merénylő
felhajtottam egy felest
és az ajtót bámultam
fekete tükörben a röntgenképet:
törött csontok
karmok
arcok
emelt szelfidózis a múltból
ennyi volt.
reggelre lefőtt a kávé
ez már valami - gondoltam
ez az...ami.
nem kávézok
így is jó.