RÖVIDRE VÁGVA
max
felhívnálak de nem vagyunk sehol
a tüzijáték megérne ennyit
hideg van és a mosoly a kijelzőn
tegnapi fagyott rúzsfolt
legalább el kellene hinnünk az ajtót
a nyitott ablakot és hogy huzat van
a függöny mozdulatát a tarkónkon
meg a hajnali trip utolsó cseppjét
hogy szemben a tenger
és nem vagyunk legalább mégse
sehol.
ismerek egy helyet
max
ahol a fény a semmibe mered
ahol minden olyan szűk és nyers
mint egy kisvárosban
mint egy palackban aminek
elfelejtettem visszatekerni a kupakját
eltűnik belőle minden
a pia a pohárból
a pénz a pultról
a kurvák az utcáról
mocskos kis zongorafutam
hamis hangok áriája
a ház összeomlik
az üveg szilánkokra
de van egy hely
ahol fény a semmibe reked
lassan kifelé hátrálunk.
elköltözött...vagymi?!
max
zsebre rakta egy köteg versem
és bevágta magamögött az ajtót
éreztem ahogy megtorpant a lépcsőnél
és a korlátba markolt
mintha a gyomromat szorította volna
talán habozott.
hátradőltem mint egy sikeres merénylő
felhajtottam egy felest
és az ajtót bámultam
fekete tükörben a röntgenképet:
törött csontok
karmok
arcok
emelt szelfidózis a múltból
ennyi volt.
reggelre lefőtt a kávé
ez már valami - gondoltam
ez az !
így is jó.
kék
max
sárga
neon-reflex
sarkok egymással szemben
férfi
nő
érzékek délibábja egy ketrecben.
tenyérbe zárt porcelánország.
mindegy hogy várom
max
vagy csak hagyom...
reggel lesz
a neon zúg a konyhában
nincs kedvem felkelni
a hajnal és a redőny hibája
úgyis felülírja
mint egy elnyújtott vonal a homokban
elkenődik a következő hullámmal
ismerős léptek...
(a neontól zúg a konyha)
mindig jön valaki hohy lekapcsolja.