RÖVIDRE VÁGVA
ismerek egy helyet
max
ahol a fény a semmibe mered
ahol minden olyan szűk és nyers
mint egy kisvárosban
mint egy palackban aminek
elfelejtettem visszatekerni a kupakját
eltűnik belőle minden
a pia a pohárból
a pénz a pultról
a kurvák az utcáról
mocskos kis zongorafutam
hamis hangok áriája
a ház összeomlik
az üveg szilánkokra
de van egy hely
ahol fény a semmibe reked
lassan kifelé hátrálunk.
elköltözött...vagymi?!
max
zsebre rakta egy köteg versem
és bevágta magamögött az ajtót
éreztem ahogy megtorpant a lépcsőnél
és a korlátba markolt
mintha a gyomromat szorította volna
talán habozott.
hátradőltem mint egy sikeres merénylő
felhajtottam egy felest
és az ajtót bámultam
fekete tükörben a röntgenképet:
törött csontok
karmok
arcok
emelt szelfidózis a múltból
ennyi volt.
reggelre lefőtt a kávé
ez már valami - gondoltam
ez az !
így is jó.
kék
max
sárga
neon-reflex
sarkok egymással szemben
férfi
nő
érzékek délibábja egy ketrecben.
tenyérbe zárt porcelánország.
mindegy hogy várom
max
vagy csak hagyom...
reggel lesz
a neon zúg a konyhában
nincs kedvem felkelni
a hajnal és a redőny hibája
úgyis felülírja
mint egy elnyújtott vonal a homokban
elkenődik a következő hullámmal
ismerős léptek...
(a neontól zúg a konyha)
mindig jön valaki hohy lekapcsolja.
kerestük az ébredést
max
dér harapott a bejárati ajtó kilincsébe
hát tovább mentünk
egy szokványos éjszaka volt
mikor a kukásautó befordult a sarkon
már nem voltunk ott
eleresztettük egymás kezét
mint valami kötelező tagadás
véletlenek beismerése villanyoltáskor
majd kigombolta a kabátját
magához húzott
a telóját a zsebembe csúsztatta
és többé nem hívott minket senki
vákuum
elnyelt minket a "drum&bass"
a földalatti mozgólépcsője
a fekete lyuk amiről nem tudunk semmit
és az utolsó busz amiről leszálltunk
elment.