Jan. 2, 2016

1.

 

alvó szél az ajtók mögött
tömeg-sikoly az arcokon
sötéten csorog a meztelen mámor
skarlátvörös ajkakon
félelem rúzs táncol.
várótermek suttogó zaja
ölel, csillapít az üres árok
kövér pocsolyába szórja hamvait
az élet a halálnak
miután az éjszaka
kajak' együtt piáltak.
magába húz az ősi rend
hagyjuk a kibaszott
reményt valaki másnak
a tükörben egy fáradt költő
épp mosolyt lő karjába
hogy övé legyen a zsákmány 
örökké
hiába.
versei éhesen kúsznak felé 
a padlón
felzabálják és egyre 
kevesebb nekik, de frankón.
és brutális felhő koppan a tájra
kegyetlen nőszagú Isten
belemarkol az agyába
kitép mindent
szétrobbant ott
hogy...legyen végre a halál
halott.
vagy csak egy virtuális, kiégett gondolat
kukába dobott szemét.